A szereplõk
1998 elején láttak neki a válogatásnak, és Ronna Kress szereposztót azonnal megfogta a rendezõ módszere. "Nagyon érdekes, ahogy az egész munkafolyamatot végigkíséri, ahogy a színészeivel együttmûködik és felfedezi, hogyan dolgoznak vele a kollégái - mondja. - Szerintem ez a hozzáállása a színházi és operai munkájából ered, s biztos, hogy meglehetõsen rendhagyó a filmes szakmában."
Mikor megnézték Nicole Kidmant a Broadwayn a "The Blue Room" elõadásán, tudták, hogy megtalálták Satine-t. A rendezõ olyan korán leszerzõdtette a sztárt, hogy Kidman már a szerep írása idején hozzá tudta tenni a maga elképzeléseit a forgatókönyvhöz.
"Satine kurtizán, s a Moulin Rouge-ban dolgozik - mondja Kidman. - Nagy szegénységben nõtt fel, és Zidler tette azzá, ami. De õ nem akar egész életében kánkán táncosnõ lenni, leghõbb vágya, hogy színésznõ legyen. Ugyanakkor eléggé megkeményedett, profi módon ölt százféle álarcot és kelt magáról olyan benyomást, amilyet csak akar. Ám Christian elvarázsolja, meggyõzi, hogy akármi lehet belõle, megerõsíti álmaiba vetett hitét és ettõl válik a férfi különösen elbûvölõvé számára."
Kress és a rendezõ számos jelöltet végignézett Christian szerepére. Luhrmann régóta szeretett volna együtt dolgozni Ewan McGregorral, és a brit színész óriási mesterségbeli tudása és meglepõ énektehetsége el is döntötte a kérdést.
McGregor megragadta a lehetõséget, hogy egy musicalben játsszon. "Egész életemben arra vártam, hogy ilyesfajta zenés-táncos produkcióban részt vegyek - mondja. - Az iskolában is szerettem a zenét, sráckoromban gyakran táncoltam. És mindig rajongtam a negyvenes évek musicaljeiért. A forgatás során mindenkinek az idegeire mentem, olyan rettentõ ideges voltam, de azt éreztem, senki nem csinálta ezt már évek óta. Ilyet nem.
Életemben nem játszottam még olyan figurát, aki ennyire a szerelemrõl szólt volna - folytatja. - Christiant a szerelem hajtja; miután találkozott Satine-nel, már csak róla tud beszélni. Többé semmi más nem számít, csak a szerelem."
A két sztár közötti kölcsönhatás lényegi kérdés volt, de mivel Kidman New Yorkban lépett fel, McGregor pedig Londonban, a rendezõ nem tudott közös tesztfelvételt készíteni. "Amikor aztán Nicole-t és Ewant együtt láttuk, szerencsére nagyon szépen passzoltak egymáshoz. Nicole finom és elegáns, Ewan pedig annyira eleven és magával ragadó."
"Amint elkezdõdött a forgatás, Ewan és én hallgatólagos megállapodást kötöttünk, hogy mindenben segítünk egymásnak, vállaljuk a kockázatokat, és hajlandóak vagyunk bolondot csinálni magunkból egymás elõtt - meséli Kidman. - A legnagyszerûbb dolog, amiért érdemes volt ebben a filmben részt venni az volt, hogy mindenki azt mondta: "Gyerünk, csináljunk valami mást!" Mindannyian hittel, teljes szívvel vetettük bele magunkat, ezért is okozott ez a munka annyi örömet."
A két fõszereplõ után került sor a többi kulcsszereplõ kiválasztására. Toulouse-Lautrec szerepében John Leguizamo tûnik fel. Szemben a kitagadott arisztokrata képével, akit gyakran mint mogorva, szakállas ember ábrázolnak, az igazi Lautrec valójában inkább olyan selypítéssel beszélt, mint Duffy, a kacsa. S bár egy ritka betegség miatt elsorvadt a lába és élete nagy részében állandó fájdalmak gyötörték, a festõ valójában hihetetlenül szellemes ember és világfi volt.
"Valóban úgy éreztem magam, mint Toulouse-Lautrec - meséli Leguizamo. - Végig térden kellett állnom, ehhez még gyártottak egy felszerelést is, nehéz álbokákkal és ezen kellett egyensúlyoznom az egész testemet. Ha eltaláltam a megfelelõ pozíciót, alig tudtam mozogni, a lábaim elzsibbadtak és úgy maradtam közel negyven percig. Szóval körülöttem mindenki játszott és jól érezte magát, én meg ott álltam, magamra hagyottan. Tökéletesen meg tudom érteni, hogyan érzett Toulouse.
Baz próbálta megragadni a szomorúságát, a benne rejlõ humort és bolondságot, és aztán lerántotta a maszkot a bohócról. Rendkívül szenvedélyes ez a szereplõ, mindig nagyon intenzív, a film katalizátor figurája. És akárcsak az igazi Toulouse, kemény alkoholista, vedeli az abszintot. Megtestesíti az egész bohém mozgalmat, s azt, ahogy ezek az emberek a maga teljességében akarták megélni az életet. Nagyon szép szerep."
Jim Broadbent alakítja a mulató impresszárióját, Zidlert. "Szereti, amit csinál, bár úgy hiszem, jobban érdekli a hatás, mint az üzenet - magyarázza a színész. - Számára a látvány minden: az a lényeg, hogy milyen hangos és tetszetõs. A saját nagyanyját is eladná, csak hogy a show tökéletes legyen. Nincsenek különösebb aggályai, hogy mirõl is szól a mûsor és hogyan éri el a hatást. Erre ma is szép számmal akad példa."
Miután összeállt a teljes csapat, Luhrmann egy sor megbeszélést és próbát tartott a színészeivel. "Négy hónapot töltöttünk próbákkal, hogy a zene és tánc útján mondjuk el a történetet - meséli Ewan McGregor. - Ennek az idõszaknak talán az volt a legfontosabb eredménye, hogy mikorra a kamerák elé kellett állni, az éneklés már egyáltalán nem volt téma. Ha valaki két héten át mást sem csinál, akkor már csak megrántja a vállát: "Várjunk csak, mit is csinálok most: énekelek?" A próbák során az éneklés második természetünkké vált."
"Baz rengeteg idõt töltött próbákkal, melyek során a bonyolult koreográfiákat is gyakoroltuk - mondja az Audreyt-t alakító David Wenham. - A legnagyszerûbbnek a hihetetlen nyitottságát találtam. Még a felvételek során is arra sarkallja színészeit, hogy improvizáljanak. Azt mondja: "OK, még egyszer, de most csinálj valami mást, amit te szeretnél. A legjobb ötlet gyõz." Még sosem találkoztam senkivel, aki mindig ennyire készenlétben állt, kora reggeltõl késõ éjszakáig nyitottan és tettre-alkotásra készen. Ez egészen magával ragadó." |
AJÁNLOM AZ OLDALT
